Egy csiga, két csiga meg még egy...

Még igen csak kezdő íróként, küzdve az egy darab A4-es oldal korlátjaival (tudjak már könnyedén annyit írni, hogy végre átlépjem!), kerestem a hasonló írók, költők, fiatal művészek társaságát. Az internet lehetőségeit kihasználva folyt eszmecsere arról, hogyan is kellene írni, ki mit gondol irodalomról, írásról, tehetségről… stb. Ekkoriban egy szárnyait szintén még óvatosan bontogató íróval keveredtem érdekes beszélgetésbe. Arról, hogy egy-egy írás hogyan születik meg a gyakorlatban, hogy egy-egy prózát létrehozni elméletileg hogyan kell(ene) –szögesen eltérő véleményünk volt. Természetesen ennek nyilvánvalóvá válása magával hozta, hogy kíváncsi voltam, ha úgy alkot, ahogy, abból mi születik. Átküldte írásait. Elolvastam. Úgy éreztem, én azért egészen másként fonnám ezekben a történetekben a fonalat, és más szálakat keresnék hozzájuk… Az egyik novellájának vezérfonala nekem is megmozgatta a fantáziám. Megkértem hát, engedje meg nekem, hogy a főbb gondolatiságot megőrizve, a címet is szinte azonosan hagyva ugyanezt én is megírhassam, magam ízlése, írói hangulatai szerint. Beleegyezett. Későbbiekben egy újabb író „állt be” a csigasorba…   



Alábbiakban tehát olvasható:    

Weisz Gábor:                     Csiga a síneken című novellája         
Lendvay Erika Anita:          Egy csiga a síneken című novella     Fatefully Yours:                  Egy csiga imája 




Csiga a síneken

 Szép nyugodtan haladt, bár egy kicsit hideg volt az alatta lévő, érdekes, fényes föld, amin még fű sem nőtt. Kettő volt belőle, mindkettő keskeny, közöttük temérdek deszka és fekete kavicsok. A végtelenségig látszottak, bár úgy tűnt, sosem érnek össze. Időről időre rezgést érzett és a távolban egy hosszú, nyújtott üvöltést hallott, ami semmilyen állathoz nem hasonlított. Első gondolata az volt, hogy visszafordul, de aztán teli hasára és jó kedvére gondolva úgy döntött, felfedezi ezt a hosszú, kemény földet. De előbb egy kicsit megpihen, hisz elég nehéz volt felmászni rá, főleg a hatalmas, nehéz házával a hátán.  

Miután a pihenés megtörtént, kieresztette hosszú szemeit, amivel alig látott ugyan, de mégis több volt a semminél. Orra viszont annál jobb volt: Itt valami hihetetlen erős bűzt érzett, amit legutóbb egy szemétlerakó közelében elfogyasztott vacsorájára emlékeztette. De nem bánta, mert ami az étellel kapcsolatos, az sosem lehet rossz, a kíváncsiság is hajtotta, tehát elindult.

Újra érezte a rezgést, nem sokkal előtte egy halvány, kék foltot látott közeledni, orra baljósan erősödve érezte a bűzt. Rosszat sejtett, ezért lesiklott az útról. Pár pillanattal később valami hatalmas, zajos és büdös húzott el a feje felett. Megrémült. Szemei lobogtak, csak a háza tartotta a földön. A rém, ahogy jött, úgy el is ment. Csupán a kerepelő hangja és mérhetetlen bűze maradt meg.

Eltűnni. Ez volt a követező gondolata és elindult a túlsó fényes út felé, bár tudta, hogy hideg és csúszós lesz, akkor is túl fog jutni rajta. Merészen elindult, hogy megtegye azt a hatalmas távolságot, ami előtte állt. Gondolkodott, vajon a rém visszatér-e és mintegy válaszként újra felerősödött a bűz és nem sokkal után ismét iszonyú hangerővel eltépett a feje felett. A széltől, amit az óriási rém keletkezett, az oldalára borult. Szerencsére már rutinos volt és egy viszonylag gyors manőverrel visszazökkent eredeti testtartásába, majd ismét csúszni kezdett. Megállás nélkül, eltökélten és rémülettel teli siklott. Amíg átért, még háromszor húzott el a feje felett a rém, kétszer fel is borította és felállások nagyon fárasztóak voltak. Végül odaért a fényes dologhoz, ami most falként magasodott előtte. Elkezdett fölfelé haladni, közben egyre szaporábban véve a levegőt. Már majdnem a tetejénél volt, mikor megérezte a rezgést. „Jajj, ne!”, gondolta és sosem látott sebességre kapcsolt. Nem emlékezett, hogy ilyen gyorsan haladt volna bármikor az életében. A bűz szokás szerint megcsapta és gyorsan erősödött. Minden erejét beleadta, szemeit leeresztette, hogy a légellenállás kisebb legyen. Oldalra pillantott és meglátta a sebesen közeledő kék rémet, kerepelése az egész világot betöltötte, rácsapott, véget vetve az életének és egy jobb világ felé küldve őt.

A lány a vonaton nyugodtan olvasott, mikor kis, alig érezhető rezdülést érzett. Kíváncsian felnézett, mire az előtte ülő férfi megjegyezte: „Biztosan átmentünk egy csigán.”

/ Weisz Gábor/

Egy csiga a síneken


Fülledt nyári meleg volt. A sokadik ilyen nap már ezen a nyáron. Szép nyugodtan haladt egy kis csiga keresztül a síneken. Távolba nézve fürkészte, hol érnek vajon össze a fényes vas falak, mik között botorkált mostanság; de azok párhuzamosan futottak szinte a végtelen semmibe. A földet szabályos távolságonként deszkák keresztezték, mint tétova, lassú útját is olykor, miközben átlósan igyekezett átkelni a síneken. Időről időre rezgést érzett és a távolban egy hosszú, furcsa hangot, amolyan nyújtott üvöltés félét hallott, amit semmilyen állathoz nem tudott rendelni. Mert nem igazán tudta hová tenni magában ezt a zajt. S nem tudta megmagyarázni, de valami furcsa félelemféle költözött belé e hangot hallva. Első félelmében azt gondolta, visszafordul... nem tette mégsem. 


Orrát csiklandozta egyre jobban a levegőben megérzett illat, melyet igyekezett forrásáig követni.  
„Ez valami fenséges ebéd lesz!” -úgy vélte.  Gyomra kezdte is jelezni: jó volna jól lakni ma is, valami különleges finomsággal. Kíváncsisága és éhsége egyre inkább hajtotta. Nehéz háza, és a meleg ugyan sokat lassított egyébként is komótos mozgásán, gondolataiban mégis igencsak sietősnek érezte lépteit. Hiszen már látta maga előtt a túloldali szemetest, és hitte, csupa jó falat vár ott rá, amit a siető emberek kidobtak, neki viszont mégis isteni lakoma. Salátalevél, majonézzel… összecsurrant szájában  a nyál, ezt az ízt a természetben nem találta, mióta azonban a kidobott dolgokból lakmározik, csuda mód szerette… 


Újra érezte a rezgést, egyre erősödve, majd nem sokkal előtte egy halvány, kék foltot látott közeledni, orra megérzett valamiféle olajos bűzt… Rosszat sejtett, ezért lesiklott az útról. Pár pillanattal később valami hatalmas, zajos és büdös húzott el a feje felett. Megrémült. Egy vonat volt, bár ő nevén nevezni ezt a félelmetes szerkezetet nem tudta. Ahogyan jött, annál gyorsabban távozott is a rémisztő valami, hatalmas szelet csapva, fülsiketítő robajjal. Percek teltek el, mire hallása újra kitisztult; s az orra is újra a csalogató szagokat érezte meg, felfrissítve emlékeit, hová és miért is indult oly sietve. Nekiiramodott hát új erőt gyűjtve, hogy a hátralévő távolságot megtegye. Keresztül kellett jutnia még egy fényes falon, mi előtte magasodott – a sín oldalán…  

Az állomáson a vonatok aznap sorban, szinte 5-10 percenként jöttek-mentek. 
Mindenki sietősen igyekezett dolgára, gondolataiban talán észre sem véve az apróságnak tűnő dolgokat. Talán még a kevésbé apróságokat sem… Munkába, munkából siető mindenféle korú emberek, a nyári szabadságot élvező diákok; kik a nagy melegben csak egy hűs szoba mélyére vágytak, meg egy hideg vízre, üdítőre…

A vonaton a nyári táborból hazafelé tartott Katinka is. Örült, hogy vett egy könyvet magának, és az valamelyest lekötötte figyelmét az úton. A szerelvény teli volt emberekkel, a nagy meleg ellenére is. Sok izzadt test… s mindenki türelmetlen, sietős… Nem szeretett volna senkivel valamiféle kényszeredett beszélgetést, ezért erősen könyvébe bújva próbált megfeledkezni kissé a világról…Még néhány perc, és az utolsó előtti állomás következik. Negyed óra már csak, és végre az otthoni állomáson leszállhat… sok mesélnivalója lesz!

Csigánk mindeközben saját éhségének csillapítására figyelt leginkább. A sín fényes oldalfalnak tetsző fém részén kezdett el felfelé mászni. Újra hallotta egy közelgő vonat furcsa, ijesztő hangját. Alatta a fém is ütemesen remegni kezdett. Szíve hevesebben dobogott, szinte a torkában érezte, hányinger kerülgette. Nagyon félt. Ideje nem volt már semmire. Mire oldalra fordult, már szinte centikre magától meg is látta a sebesen közeledő hatalmas kék rémet. Megdermedt a félelemtől. Már egy gondolatra sem hagyott neki időt, éles kerekek metszették ketté testét. Reccsenve darabolta fel házát a vonat kereke egyetlen másodpercecske alatt. Véget vetett rövidke életének és egy jobb világ felé küldte őt.

A vasúti kocsiban Katinka kezében kissé megremegett a könyv.  Furcsa érzése támadt… nehezen tudta volna megmagyarázni… „Talán csak átmentünk egy kis csigán” –gondolta… majd gondolatait elhessegette, újra a könyvre és a hazaérkezésre próbált koncentrálni…


Igen, így van ez. Olykor az emberben megmagyarázhatatlan érzés ural egy-egy gondolatot… s elhessegetjük… pedig ha tudnánk, hogy csak a valóságból éreztünk meg valamit!? Megérzéseink sokszor többet tudnak elmondani, mint gondolnánk… Talán csak hallgatni kellene rájuk…


/Lendvay Erika Anita/


Egy csiga imája


Uram, add, hogy ha már nem leszek, ne csak a nedves foltok miatt emlékezzen rám fanyalogva, aki nyomomra bukkant. Emlékezzen arra, hogy ránézett házamra és végtelen spirálba futó alakjáról eszébe jutott saját útja, létezésének oka és értelme. Hogy gyakran a legapróbb, semminek tűnő tárgyak, egy kavics vagy épp egy csigaház is mennyire sokat jelenthet, ha kezedbe veszed és rácsodálkozol. Hétköznapi csodák, mondod ilyenkor, és ha a csigaházam spirálja megragadja képzeleted, csodák sora vár rád. Megtanulsz látni érezni egyszerű dolgokat, értékelni mindazt amiben élsz és körülöleli életed. Észreveszed, hogy minden nap másképp kel fel és nyugszik a Hold, hogy egy közeli faágon egy kis madár csak neked énekel. Uram, add hogy minden csigának jusson egy kislány, aki gondol rá, amikor utolsó útjára indul a sínek között. Uram add, hogy Katinka, a kislány aki nekem jutott, felnézzen az égre és meglássa a csigaház képét amit a hátamon hordozok. A csigaház nekem ház, biztonság, az embereknek egy hely, ahová elbújhatnak mások elöl. Kulcsra zárják szívüket, lelküket ott bent, de közben elfelejtenek élni.

Uram add, hogy az emberek ne bújjanak csigaházba, ezt hagyják meg nekünk! Nézzenek fel a csillagokra kézen fogva és keressék meg a csillagokból kirakott csigaházukat. Ott ragyog mindannyiunk felett és a végtelenbe vezet…



/Fatefully Yours/







Elkészültük utáni első közzététel: 2012.08.01.