Kaptam egy jelzést, egy régi olvasótól, régi ismerőstől. Miszerint az, ami legújabban a honlapomon zajlik, egyenesen „Mónika Show”.
Egy író miről ír? Önmagáról. A világnak arról a szegmenséről, melyben él, melyből hatások, érzelmek, történetek érintik meg, melyek hatnak rá, és formálják.
Ha úgy ír, hogy az távolinak tűnik, távolságot tart önmagától is, az olvasótól is, irodalomnak nevezik. Bevonja egyfajta misztikus köd, elvonatkoztatódik, akár azt is könnyedén mondani lehet, hogy talán igazságmagja csekély, a körítés pedig teljességgel kitaláció, fantázia –és ettől lesz irodalommá?
Ha közeli, ha erősebben, egyértelműbben személyes, akkor viszont kikiáltjuk, hogy ez már túlzás, ez már pletyka, ez már Mónika show!?
Bocsánat, emberből vagyok én is!
Követek el hibákat, botlásokat, tagadhatatlanul!
Ám görbe (?) tükröt tartani úgy akarok, hogy igenis megmutatom benne a valós valóságot, olykor finoman, néha kendőzetlenül. A világ ma ilyen: válságban vannak a kapcsolatok, a nagy többségnek –tetszik, nem tetszik – nem szent már semmi, és senki! Mérhetetlen méreteket öltött az önzés, a „csakmagamnak akarás”, a másokon átgázolás.
Meg szeretném mutatni, milyen világban élünk!
S ehhez szükséges, hogy saját érintettségem ködfátyol rétegeit is félre húzzam olykor! Igen, sajnos hiába vagyok az a típusú lélek, aki szeretne mindent tisztán, szépen, belső értékrendet tartva és őrizve: a mocsok, bár naponta ezer módon akarom távol tartani magamtól, engem is elér. Besároz. Lehúz. Méltatlanít!
Igen, fájdalom, ám igaz, hogy nekem is vannak családi kapcsolataimban gondjaim; az én családomban is bizonyítódik, látható, és elétek teszem, Kedves olvasók, hogy itt sem szent már egyes családtagoknak semmi!
A jelzést nyújtó ismerős úgy jellemezte: ez hiszti.
Nem hisztinek éltem meg, igyekeztem a tényekre szorítkozni. A másik fél megnyilvánulásait azért toltam magamtól távol, mert az valóban ovis hiszti volt –nem a történet leírásának 1-1 konkrét részébe kötött bele, nem a leírt tényeket cáfolta.
Blog bejegyzéseknek is helyet adok e felületen. Amik valóban naplóbejegyzésnek tekinthetőek. Aki azonban úgy érzi, méltóbb így: annak felvállalom, ez is én vagyok, értékrendembe, a magamról megismert és felvállalt képbe ez is bele fér, hogy lám, a mai világhoz hasonlóan, az én életembe, napjaimba is beleszövődik olykor egy kis Mónika show…
