Merengés a gyertyalángba...
Megint nem leszek népszerű -mert ŐSZINTE leszek.
Gyertyát gyújtok ma -néhány "hozzátartozó" sírján, kötelességből, meg mert MÁSOK elvárják, és inkább nem vitázom. Rájuk nem szívesen emlékszem, és az jár majd a fejemben, hálás vagyok, hogy már nem okoztok több fájdalmat, problémát, gondot. Jobb az élet, nekem, többünknek, mióta itthagytátok ezt a világot. Gyertyát gyújtok ma -néhány síron, akik között akad, aki rokonom, akad, aki nem... és gyertyát gyújtok itthon, a konyhaasztalon, egyszerűen, szomorú szívvel, azokért, akiknek a sírjához sem tudok ellátogatni, de őszintén sajnálom, hogy nem adatott velük több idő ezen életben! Borzasztóan hiányzik pár lélek!
Egy dédimama, aki a biztonság, a megnyugvás, az egyszerű és tiszta szeretet volt -és örömmel menekültem hozzá, bújtam bőszoknyája védő ráncaiba. Életem első, legjobban szívembe vésődött imádságát Ő tanította meg nekem, ottalvásaimkor.
Egy barát -akitől elsodort az élet, és aki nem is tudtam, mennyit jelent, mindaddig, míg hirtelen és váratlanul ki nem lépett az élők sorából.
Egy barát, aki éjszakákat volt "kéznél" nekem, hogy a megszülető írásimat azon frissiben elsőként olvassa, és örökösen bíztasson... Hirtelen távoztál Tojókám, bíztam pedig abban, hogy korunk retteget rákja valóban gyerekjáték lesz Neked, mint ahogyan említetted is, hogy semmiség ez! Mindörökre adósom maradtál egy dinnyézéssel -de remélem, hogy lesz még találkozásunk, ha másnem, a túlvilágon!
S sokszor emlegetjük, a mi pót nagymamánkat. Akivel sok bántást, sértést kaptunk mindketten, mert megfogtuk egymás kezét, és szövetséget kötöttünk. Egyikünk sem sejthette, hogy ez a szövetségre lépés nem szól hosszú időre már, mert a jóságos Istennek más tervei vannak... Klári néni, remélem, néha lenéz ránk, és tudja, hogy oly sok mindent nem sikerült elmondanunk...
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben kisebbik gyerkőcöm valami reklámot nézve a karácsonyi kívánságlistára gondolt... meglátott valamit, és felírta volna, de azonnal le is tett a dologról, mert "á, ezt kérni is csak a gazdagok kérhetik" (bizony, az idei kívánságlistára, mait elsőre felírt, hogy nagyon szeretné -biztos, hogy sosem teljesül...) majd rám nézett, és valami ősi bölcsességgel (mert honnan jön ez belőle?) annyit mondott:
"Anya, tudod, a szegény embernek az a legnagyobb kincse, hogy van neki családja!" -azt hittem, elsírom magam...
Arra kérem odafenn a nagy öreget, a mi jóságos Istenünket, hogy őrizze meg emlékeinkben mindazokat, akik egykor nagyon fontosakká lettek, enyhítse bennünk hiányuk miatti fájdalmunkat, a keletkezett űrt, mit itt hagytak bennünk, szívünkben, maguk után, segítsen kitölteni, tartalmas, új szeretet csírákkal; és ugyanakkor ittlévő, körülöttünk lévő szeretteinknek adjon sok örömet, jó egészséget, és vigyázzon rájuk is, nagyon!
U.I.:
Napok óta -de ilyentájban minden évben- eszembe jut, többször, hogy de sokan vannak, akik nagy sírással, jajgatással, sok virággal, sok gyertyával eljátsszák, mint egy színész, a nagy fájdalmat, azon közeli családtagjuk sírja fölött, akivel, míg élt, gyűlölték-ölték egymást... a hazugság, a képmutatás (oh, milyen szép, kifejező ebben a szóban is magyar nyelvünk: KÉP-mutatás) lassan az élet minden területén erősen felüti fejét, és "vétkesek közt cinkos, aki néma" elven én erősen tiltakozom belül ez ellen... én ki akarom mondani, hogy az igazság az... hogy.
Hogy értem én, hogy halottról vagy jót, vagy semmit -de értsék meg, hogy már legalább akkor ne kelljen eljátszanom a bájos rokont, amikor már itt sincsenek! Hagy tegyem meg, megkövezés nélkül, hogy nekik még gyertyát se gyújtsak... Még magammal is küzdök -de legalább én már sok év után kimondani ki merem...
2020.11.02.