Karácsonyi mise
Amikor belépett a templom ajtaján, még kevés ember gyülekezett belül. Lassan, áhítattal lépdelt a padsorok között. Ritkán ment el misére.
Szenteste volt. Egyedül töltötte volna otthon, a négy fal között. Így inkább nekivágott az utcákat róni. Nézte a különféle díszeket, udvari, kirakati csillogásokat. Így tűnt fel számára a templom is. S eszébe jutott gyerekkora. A karácsonyi templom díszítés meghitt csodája.
Lassan, csendben lépdelt végig a padsorok között, egészen előre ment. Megállt a kis betlehemi jelenet előtt. Persze szeme azonnal felfedezett olyan kis hibákat, mint hogy az egyik király köpenyén megpattant a festék, és egy jó forintosnyi darabon hiányzik a színréteg… a kis jászolból is kiállt egy szög… Féltérdre ereszkedett, lehajtotta fejét, elmormolt egy rövid ima félét, majd keresztet vetett, felállt, és középtájon beült az egyik padba. Ekkor jutott eszébe, hogy talán van valamiféle rend, ami szerint ülnek a hívek a padokban. A férfiak nem ülhetnek csak… s itt elakadt. Hogyan is van ez vajon? Majd abban egyezett meg magával: ha valamit nagyon szembetűnően nem jól csinál, majd csak akad valaki, aki figyelmezteti halkan.
A szentély lassan telt. Mégis percről percre több apró zaj hívta fel a figyelmet arra, gyülekeznek szépen az emberek. Apró kezecskék gyújtottak meg gyertyákat az oltárokon; kattintottak fel lámpakapcsolókat, s varázsolták egyre ünnepibbé, magasztosabbá a helyet.
Gondolatai teljesen a mise, az egyház, a vallás körül jártak. Valamikor éjféli misének hívták… s igen, általában éjfél körül is kezdtek bele. Ma inkább ünnepi misének lehetne hívni már, esetleg karácsonyi misének. Órája ¾ 8-at mutatott…
Megkondult a harang, hatalmas hangjával kirángatva őt gondolataiból. Egyenesebb derékkal ült, megigazította fekete szövetkabátjának gallérját, s torkát is megköszörülte kissé. Óvatosan oldalra nézett, a padsorok egészen megteltek. Mellette is tele volt a pad. Csillogó szemű, csodálkozó gyerekek, fáradt mosolyú idős asszonyok… Néhány középkorú, itt-ott egy –egy fiatal asszony, s jóval kevesebb férfi. Az jutott eszébe, mára a vallást is inkább az asszonyok gyakorolják… most, itt, legalábbis erősen úgy tűnt.
Tömjén füst sűrű gomolya jelezte, hogy belép a szertartást levezénylő pap, és segédei…
Hihetetlen hosszúnak tűnt számára a mise. Néha végtelen másodpercekkel lemaradt a többiektől… A misének egy olyan része következett, amikor is kezet nyújtottak egymásnak a katolikus hívek „béke veled!” jelszóval… nehezére esett a kissé savanyú uborka szagú, hajlott hátú nénikével kezet fogni… de nem bújt ki alóla. Az előtte lévő padsorból hátrafordult egy nő. Kezét nyújtotta. Arcán mosoly, szeme ragyogó. Megbabonázta. A felé nyújtott kezet majdnem elfelejtette elengedni… mélyen, fürkészve nézett a fekete szemekbe… a pillanat véget ért, a nő újra a helyére ült. Innentől míg csak alkalma lehetett, e hölgyet nézegette maga előtt… ábrándozott, mint egy kisgyerek.
Véget ért a szertartás, az emberek egymást lökdösve igyekeztek kifelé. Percekig ült még a padban. Neki nem volt kedve tolakodni. Egy darabig a szemével igyekezett követni a nőt, aki egyetlen pillanatra kirántotta magányából. Elvesztette szeme a tömegben…
Kissé csalódottan állt fel, és indult el maga is kifelé. Lefelé, a lába elé nézett, nehogy elvágódjon egy szőnyeg szélben, vagy egy elejtett imakönyvben… gépiesen, fel sem fogva igazán, mit tesz, belemártotta ujjait a szenteltvíz tartóba, és keresztet vetett. Kinn teljes testét megcsapta a jeges levegő. Beleborzongott, nyakát beljebb húzta a kabátban.
2009. okt. 22.
Apró kiegészítés: nyertes pályázat lett, így nyomtatásban is megjelent, a Holnapmagazin kiadó jóvoltából, a Téli világ című antológiában, 2009-ben. (könyv fotója a galériában)