Rólam (részletesebben)

    2007 nyarán született meg az első munkám, bár már az általános iskolában is imádtam a fogalmazásokat, nem tudtam róla, de az íráshoz már gyermekként közöm volt. 


Erős belső késztetésből írok.  

Legtöbbször csupán egy történet morzsa, egy kiinduló pont van meg, amihez gyakran társul zenei élmény; zene, kép által rám mért érzelmi-lelki hatás, melynek újra és újra alá vetem magam, hagyva, hogy kibontakoztathasson bennem valamit. 
Amikor belekezdek, és leütöm az első billentyűket, még magam sem tudom, mi is lesz a történet vége, hosszú lesz-e, vagy csupán egészen rövid!?  Elmondhatatlan élmény az, ami írás közben magával ragad! Egyfajta meditatív állapot, egy hatalmas érzelem hullám, mely a hátára vesz, magával ragad, és úgy tesz le az óceánparton, hogy a kapott, váratlan utazást egy öröklétre magamba zárom! Így születnek írásaim. 
Minden írásban célom egyfajta merész, mégis óvatos kötéltánc a valóság és a képzelet határán.

 Minden írásomnak van valós alapja.  

Célom, szándékom, hogy megmutassam a ma élő ember világát, érzelmi, lelki, kapcsolati szintjei mellett a kézzel fogható hétköznapjaiban is. A valóság megmutatásra törekszem, az igaz mag felfedésére –rávilágítva ugyanakkor arra is, hogy mindent egyfajta lepel borít.  Miközben a leplekre is rámutatok, félre is libbentem azokat. 


Önmagamról mesélek, miközben Neked tartok tükröt.