Egy pár cipő

   Sokat mozgok idős emberek között. Legtöbbjüket régóta ismerem, kölcsönösen bizalmunkba fogadtuk egymást, így régi időkből megosztanak velem olyan valós történeteket is, amelyek nem csupán elgondolkodtatóak, és sokat mesélnek nagyszüleim idejének emberéről, életéről, de az általános állapotokról, törvényről is értő képet adnak.  
Egy ideje érlelem magamban annak a megtörtént eseménynek az érzelmi ízkockáit, melyet most szeretnék az utókor számára lejegyezni. 

    Erzsike átlagos családból származott, szülei falusi földműves emberek voltak. Dolgos, munkához szokott lány volt már korán, mellette csinoska, beszédes –és úgy mesélik, beszédjét jó volt hallgatni. A falusi bálon szemelték ki egymást Ferivel. Feri erős, jóképű, ámde halk szavú ember volt. Igen egyszerű természet. Viszonylag rövid udvarlás után már jegyben jártak, majd hamar megtartották az esküvőt is. Közös életüket a törekvő munka, a jövő közös megalapozása hatotta át. Hamar megérkezett az első gyermek is –fiú, ki az apja nevét kapta. Mondhatni, nagykönyv szerint. Példás életet élő, ifjú felnőtt párból lett általuk szép kis család.  

Márton származásához igazítva bulgár kertészettel bajlódott. Felesége is besegített neki, ám a felfogott föld terjedelme, a biztos lábon állni akarás miatti vállalás igényelte, hogy legalább időszakosan napszámost fogadjon. Így került be hozzájuk szükség szerinti munkásnak Pál.

Pali kettőt nem szóló, már-már a lehetetlenségig szerény ember volt; ki csak akkor beszélt, ha kérdezték. Akkor is kimérte a választ, rövidre. Dolgos, de irányítást igénylő természetét maga is elismerte. Jó képű legény lett volna –de ezt nem tudta magáról, a női személyeket, bármely korúak is, ha tehette kerülte.

Márton és Feri régóta össze-összejártak, mivel feleségeik is szívesen vették egymás társaságát gyakorta voltak egymás vendégei. Erzsike így figyelt fel Palira. Ahogy telt-múlt az idő, egyre nagyobb örömöt lelt abban, hogy piszkálódva, élcelődve beszédre bírja őt, gyakorta erősen zavarba is hozva kérdéseivel. Persze aztán a háta mögött még sokáig kacagták elpirulásait. Erzsike azonban lassan egyre többet látott benne. Nem csupán szavainak céltáblája, gúnyosságának játékszere lett, szinte uralkodni akart felette.

Az idő hozott alkalmat Erzsikének arra, hogy egy csendes koranyári estén Palit észrevétlen elvonja az akkor nagyobb társaságtól,  és bevezesse őt a testi szerelem rejtelmeibe.

Erzsike csupán azt számította el, hogy az észrevétlenség mégsem lett tökéletes –a fészer felé menetben csak meglátták őket. Amikor Feri kérdőre vonta, támadásba lendült. Sírva, jajveszékelve azt adta elő, hogy Pali ürüggyel vonta félre, fontos dologra hivatkozva, életbevágóra, majd amikor már menekülésre esély sem maradt, megerőszakolta őt.

Feriben az első indulat állati ösztönöket hívott elő –ám Erzsike nyugtatgatta, mi lesz vele, meg a kis Ferikével, ha most nagy bajt csinál!? Úgy tűnt, eredményesen el tudta simítani a kedélyeket.

Pali kocsmázni kezdett. Sokszor már akkor sem szólt, ha kérdezték.

Persze pletyka kelt szárnyra a légyottról, meg is kérdezték Magdikát is, Márton feleségét, szerinte igaz lehet-e, hogy Pali ráugrott Erzsikére.
Magdika csípőből úgy válaszolt:

- Fordítva! Csak fordítva lehet az igaz! Ismerem én mind a kettőt! Erzsike ugorhatott csak rá a Palira, másként az bizony nem lehetett!

Egy este, amikor már túl volt pár poháron, beállított a helyi ivóba Feri. Hangos volt az este, nem törődött vele senki, hogy talán vihar szele terjeng a levegőben. Odalépett Palihoz, szép szavakkal szólt hozzá, kedvesen, és meghívta egy italra is. Majd megkérte, tartson vele, van még egy kis dolga, jól jönne neki a segítő kéz. Talán az alkohol tette, talán a merész kíváncsiság Pali vele tartott, bár beleköltözött valami furcsa bizsergés. Szóvá is tette ezt.

Kiérve a kocsma elé kis szekér állt rájuk várva, befogva elé egy ló, bakján ült Feri egy cimborája. Felültek, a ló megindult.

Telihold volt, milliárd, fényesen ragyogó csillaggal az égen, felhőnek nyoma se sehol. Kifelé haladtak a faluból. Paliból gyorsan kezdett elszállni az alkohol, és fejének tisztulásával arányban egyre fokozódott félelme is. Rosszat sejtett.

Meg-meg fordult a fejében, hogy kiugrik a szekérből. Nézte az utat maguk alatt, és latolgatta magában, mennyire ütné meg magát.

Megálltak. Invitálgatták, szálljon le no, hisz nem kocsikázni jöttek. Gyümölcsös kert az út egyik oldalán, másikon zöldséges ágyások, mellette szántó. Település körvonalait nem látja szem az éjben. Az öntözéshez kút van fúrva,víz az alján alig csörgedez, pereme a talaj szintjétől alig pár centivel feljebb, kövekkel kirakva –be ne omoljon könnyedén.

Feri megkérte Palit, vesse le a cipőt a lábáról. Nem értette, de szót fogadott. A kút peremhez tette szépen, mintha otthon tenné le az előszobában, éjszakára. Feri ekkor neki rontott, és belelökte a kútba. Az éji neszeket felverte a sikoly, mely a puffanásokat kísérte.  

Napok teltek el, pontosan mennyi, már nem is tudni –torzította az eltelt idő homálya.

A zöldségágyásokra dolgozni jövők egyike vette észre a szépen odakészített férficipőt.
Újabb napok, hetek teltek el, mire a találgatásokból bizonyosságra váltott, hogy a kútban megtalált, a felismerhetetlenségig összetört, megaszalódott holttest Palié.

Nyomozás, büntetőper, felelősségre vonás nem történt. Néhány hét, néhány hónap múlva már fel sem említették az esetet. Minden csoda 3 napig tart, ez talán még annyit sem érdemelt.

    Erzsike valamivel később újra láthatóan áldott állapotba került, és újabb kisfiúnak adott életet. Mártonékkal a barátság meglazult, a közös esték elmaradtak. Két fia felnőtt, családot alapítottak, kirepültek. Ma már idős asszony. Dolgos, szorgos, templomba járó, éhes a pletykára, örömmel keres hibát a fiatalokban. Nekem is volt már, hogy mondogatta, „Így kellene, így illene”. Ma már okosabb vagyok, ha legközelebb így megtalálna, csak magamban ismételgetném csendesen: csak egy pár cipő. Csak egy pár cipő!

Nagyréde, 2018.03.13. 

aprócska információ: ez a novellám nyomtatásban is megjelent. (Holnapmagazin, Tükörben című antológia 2020.)