Az írás fontos nekem.
Nagyon.
Mostanában viszont szaggat az élet rendesen, a körülöttem szaladó történésekkel... most jó ideje kevés egy napra a 24 óra... De szeretnék írni -és figyelem a pályázatokat is. Akad is ismerős, aki emlékeztet is egy-egy lehetőségre, felhívja rá a figyelmem. Írtam most 1 új történetet; pályázatra. Nagy lehetőség, más, mint az eddigi pályázatok, amiken részt vettem. Akár a félhomályból a verőfénybe is állíthat... rábízom a sorsra, legyen úgy, ahogy lennie kell; nem lesz most 2 hónapig álmatlan éjszakám folyamatosan ezért.

"Akkor még pont két hónap (az eredményhirdetés). Hogy fogsz tudni addig aludni? Várod a napot, mint gyerek a karácsonyt?" -kérdezte meg az a barát, aki tud róla, hogy igyekeztem ezen a pályázaton részt venni.
Á, azért nem parázok rá, mint a kiskatonák a leszerelésre; persze, jut majd eszembe, hogy ugyan lesz-e valamiféle eredménye... de ha kicsikét sem, megpróbálok nem csalódott lenni nagyon! -adtam meg neki is a választ.

Tehát nem frissült már egy ideje új tartalommal ez az oldal, de ez nem jelenti azt, hogy már nem írnék többé! A meg-nem-mutathatom senkinek (mert a pályázat ezt írja elő) írásom zenei segítőjét viszont bemutatom, hátha ez is okoz némi élményt annak, aki itt jár csendesen.





2022.06.15.




Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.