Pontosan mi is az a szerelem? Vannak annak tünetei?

Jó szokásom szerint újfent túlvállaltam magam, és bár mindent teljesítek a vállaltakból, idő szűkében kínlódom; írásra sem jut se energia, se idő. Tudom, tudom, mindenkinek arra jut, ami fontos! Olykor mégis kialakul egy fontossági sorrend –ahol aztán igenis hátra sorolódik az, ami a szívünk csücske, és ami magunk miatt lenne első helyen.  
Ötlet, gondolat morzsa, történet kezdemény azonban csírázik az agyamban, persze.

Régóta ötletelek például azon, hogy alapjaiban véve magánlevelezésem egy részét az utókor számára mégiscsak közkincsé teszem –mert érdemesnek találom erre a célra, feladatra.
Ezért most, egyelőre blog menüpont alá, egy ilyen levelezés részletet ások elő.


Kezdhetném úgy, hogy hol volt, hol nem volt, pont, mint valami mesében, egy levelezőtársam, akit az internet hozott. Sokat róla, a valóságáról ha igazán őszinte akarok lenni, mai napig nem tudok –dacára több évnyi „kapcsolatnak”. Megmaradt fantomnak –valakinek, aki talán létezik, talán úgy és annak létezik, mint én azt feltételeztem, hittem, reméltem róla; vagy talán valaki egész másnak.
Levelezésünk során azonban egész ijesztő mélységekig belementünk témák feszegetésébe. (Talán mert jó volt elmondani valakinek, akiről feltételezhető volt, hogy nem járat le mindazzal, amit tőlem megtudott, az első közeli utcasarkon, mikor a közös ismerősöknek nevetve meséli el!? Meglehet…)

A levelezésnek pont azért szakadt részemről vége, mert egyre inkább dühített, hogy bármily kitárulkozó, intim beszélgetésfolyam áradt közöttünk, mégiscsak egy fantom maradt, aki a valóságban nem létező volt számomra.
Mégis, hálás vagyok, hálás kell legyek, hogy volt nekem, úgy, ahogyan volt –mert sok dolog önmagam előtti tisztításában is segített.
Végső eredményként pedig értékesnek ítélt anyagot őrzök a postaládámban, mely általa született –ami máris komoly érték, ha úgy vesszük.

A levelezésből –ha a visszajelzések szerint érdemes másnak is olvasnia- csak és kizárólag az általam neki írt levelek tartalmát teszem közzé (abban esetlegesen idézett sorai fellelhetőek), de Tőle érkezett teljes levéltartalmat nem; ugyanis ehhez nem kértem hozzájárulását, és szerzői jogait tiszteletben tartom.

Beszélgessünk hát, arról, hogy egy elvileg felnőtt, biológiai értelemben felnőtt korúnak számító, a társadalomban felnőttként kezelt férfi, ténylegesen tudhatja-e, mi is a szerelem? Létezhet, hogy egy felnőtt, érett férfi, esetleg nem tudja biztosan, a szerelem kifejezés, a hozzá kapcsolódó érzelem halmaz mit is takar?

2016. március 2. 

„Miből gondolom, hogy...?”

Többedszer nekem szegezted például azt a kérdést, hogy mi a szerelem? Feltetted azt a kérdést, mi a megcsalás.
Ezek a kérdések a tini kor kérdései. Annak az időszaknak, mikor a férfi-nő kapcsolat küszöbén próbálja megismerni a rá szakadt világot valaki! Amikor elkezd pislogni, hogy kisfiú és kislány között, a fenébe is, eget rengetőek a különbségek -hiszen iszonyú intenzíven éli meg ezeket! Szó szerint a saját bőrén.
Van emberismeretem, és már nagyon-nagyon régen nem hagyott cserben (max. nem hallgattam magamra, mondjuk pont ezért, mert szerelmes voltam, és hinni akartam, hogy talán tévedek -lásd ... val való esetem).
Mindezekre támaszkodva TUDOM, számomra tény, hogy felnőtt ember arról kérdez, főleg sokat, amit nem ismer. Ha újra és újra rákérdez -akkor főleg azért teszi, mert nem érti, pedig meg akarja érteni!

Érzelmeket ésszel érteni -eleve furcsa játék! Igen, törekszik rá az ember, míg TAPASZTALATBÓL rá nem jön, hogy sosem lehetséges! Mert az érzelem, az érzelem -és lehet valaki egyébként nagyon okos, valóban eszes, érzelmek hatására képes lesz a legnagyobb butaságra is!

Ha magát az érzelmet, a szerelmet, a megcsalást átéli az ember, akár csak egyszer is -ismerőssé válik számára! Többé nem kell, hogy nekiszegezze a kérdéssel a falnak bármely ismerősét, hogy "mi a szerelem?" "mi a megcsalás?"
Aki volt már szerelmes, az, ha olvassa az írásaimat, jóval halványabban, de újra érzi magán néha a tüneteket. Átéli, mert mindaz, amit olvas, előhívja az intenzív érzelmet, amit megélt, és nem csupán lelki szemei előtt dereng fel, de újra érzi kicsit a pillangókat repkedni a gyomrában!
Aki volt már szerelmes, az ha elolvassa a Boldog örvény című, műfajilag bekategorizálhatatlan alkotásomat (egyéb menüpont alatt a honlapon) valószínűleg mire a végére ér, úgy érzi magát, mint aki lefutott egy félmaraton, pedig addig sosem futott! Kifárad kissé, zihál, esetleg izzad is... ugyanakkor valami melegség önti el, és csak annyit tud mondani: igen. Ez ilyen!

Mert érti, tudja, ismerős neki, miről beszélek!!!!
Aki nem érti, annak nem lehet elmagyarázni, ezer év alatt sem!!! Mert érzelmet igazából pontosan elmagyarázni nem lehet! Azért, mert aki még nem élte át, de nagyon át akarja élni, az el akarja magyaráztatni, úgy, hogy megértse, de igazán megérteni csak akkor tudja BÁRKI, ha fizikai-biológiai-kémiai szinten lezajlott a testében! Csak magyarázással pedig hiába akarok bármit elmesélni, nem tudom elérni, hogy a tüneteket magán érezze, hogy a testi-érzelmi folyamatok lejátszódjanak, mert érzelmet kiváltani csak a róla való magyarázással nem lehetséges!!!!!!!!!!!
Jó bonyolultan írtam le?
Szóval, tudod, aki volt már szerelemes, az tudja... tudja milyen, tudja miről beszélek! Aki volt már szerelmes, annak ESZÉBE SEM JUT, hogy ezerszer kérdezze meg az írót, aki nagyon sokáig csak a szerelemről írt, hogy mi a szerelem?
No, ezért gondolom azt, hogy ha titkolnád is, lebuktattad magad -és bizony, TE még nem voltál szerelmes!

Bocs a nyers szóhasználatért, de kurva nehéz elmondani a vaknak született embernek, hogy milyen is a kék szín. Főleg nehezíti a dolgot még az is, hogy ezernyi árnyalata létezik -és hiába mondod neki, hogy sötétebb a fehérnél, hiszen egyik színről sincs semmiféle tapasztalata! Megpróbálhatod elmagyarázni -Te magad, aki magyaráznál is érzed, érted, hogy a magyarázatod sántít, jó-jó esetleg, de nem pontos, mégsem segít, nem tudja belőle szegény, hogy akkor most milyen is az a szín!?
De nem tehetsz többet, bármilyen jót akarsz is, minthogy meghagyod tudatlannak -mert egyszerűen lehetetlenség! S ha valahogyan a kék alap színt meg is értetnéd vele, rohadt sok agyalás, energia, szó.. stb. árán, tudod, hogy azonnal egy végeláthatatlan áradatot kapnál tőle cserébe; mert az összes számára nem látható, teljességgel nem érthető vonatkozást el akarná onnantól magyaráztatni magának!!!
Az emberek 99,99%-a előbb lenne öngyilkos, minthogy ennek hagyja magát kitenni! Bele sem fogna, hogy megpróbálja elmagyarázni a lehetetlent; főleg, ha a kérdéseknek tudja, sosem lesz vége, és egyre nehezül...

Ha nem tudod, mi a szerelem -sajnálom, nem tudok Neked segíteni, mert ezt ÁT KELL éld!
Ha nem tudod, mi a megcsalás -sajnálom, nem tudok segíteni, mert ha csak egyszer is csaltál már volna meg valakit, vagy csaltak volna meg, vagy csak féltél volna attól, hogy megcsalnak/megcsalhatnak, tudnád, miről van szó, de ezek bármelyikének ÁTÉLÉSE nélkül én hiába beszélek erről!

Ha lettél volna már komoly kapcsolatban, ami egyszercsak mégis véget ért, tudnád, miről beszélnek azok, akik azt mondják, "biztos én is hibás voltam"; akik arról tesznek említést, hogy nem is tudom igazán, miért ment tönkre, mert nem volt 1, egyetlen konkrétum, ez egy folyamat lett; és azt sem tudom pontosan, Ő-e a hibás, vagy én!?

Ha lettél volna már szerelmes, és átélted volna, hogy darabokra törik -nem jönnél olyan kérdésekkel, hogy az később újra éleszthető-e, újra folytatható-e!? Tudnád, hogy NEM. Érzenéd. Lehet, hogy bele sem tudnál kezdeni abba, hogy ezt megmagyarázd -mert vannak dolgok, amiket NEM LEHET MAGYARÁZNI, egyszerűen át kell élni ahhoz, hogy tudd!

Ha lettél volna... tudnád, hogy azok, akik azt állítják, hogy szerelmesek voltak, majd elváltak, szétmentek, és évekkel később újra együtt vannak -nagyon nagy valószínűséggel hazudnak! AZ lehet, hogy tény, hogy voltak együtt x időt, majd sokat külön és most újra együtt, de a csalódásaik vezették őket vissza egymáshoz, és nem a szerelem! Pont azért kötöttek ki egymás mellett, mert nem szerelmesek egymásba! Tudnak kiszámíthatóan, biztonságban egymás mellett élni, de kapcsolatuk mindig menekülés volt; így ésszel döntöttek e kapcsolat mellett, mert köszönik, az érzelmekből (amit másokkal éltek át) , sérüléseik miatt inkább nem kérnek többé!
Egy magánlevelezésem kapott részletét megosztom Veled, így beszélget értő ember az értővel, ha átélte már ugyanazokat az érzelmeket (miközben azt is tudjuk, hogy úgy sem ugyanaz, szó szerint):

"Tudom én, hogy így van/lesz, hogy elmúlik. De ezt az ész mondja. A szív fittyet hány az ilyen érvekre.
 Mikor nagyon szét voltam csúszva, kétségbeesésemben egy pszichológus barátomhoz fordultam, aki azt a tézist mondta a szerelemmel kapcsolatban: 
"A tudománynak egyetlen biztos információja van az érzelmekkel kapcsolatban, mégpedig, hogy fogalma sincs róla, hogyan működnek." 
Meg persze mondott néhány nem túl biztató dolgot, amit bőséges "klinikai" tapasztalataiból szűrt le. 
Természetesen gyúrok rá, hogy helyreállítsam az egyensúlyt a szívem és az értelmem között, de eddig nem volt ez nagyon sikeres. Talán, ha ilyen bölcseleteket mantrázok folyvást, akkor van rá esély, hogy idővel megmutatkozik a hatása. Meg egy csomó mást is kell csinálni. Lényeg, hogy ne azon siránkozzak, mitől érzem magam ilyen pocsékul.
 Például, hogy most Neked írok, ennek is biztos jó hatása van, mert addig is Rád gondolok. :) Nem a saját nyomoromra. 
Szóval a fentiekből is látszik, hogy teljesen át tudom érezni a helyzeted. A lassan hegedő sebeket, a távolságtartást, másokkal...
 Szintén gondolatelterelés okán ismét regisztráltam a love-on. Gondoltam, amíg kitöltöm a reglapot, addig is elvonom a figyelmem. És emellett, talán a jelentkezők is besegíthetnek ebbe a folyamatba. De a távolságtartás itt is megmutatkozik. Ugyanis olyanokkal tartom a kapcsolatot, akikkel biztos, hogy a beszélgetésen kívül más sosem lehet. Nem vagyok még felkészülve rá. Hogy később fel leszek-e? Azt nem lehet tudni. 
A Te "újpasi" szindrómád is erre hajazhat. Aztán, hogy mi lesz belőle?... A Mindenható a megmondhatója, Kívánom, hogy teljesedjék ki a kapcsolatotok mindkettőtök örömére. De, ha nem jön össze, akkor tovább kell lépni. Mert ez is csak egyszerűen "elmúlik". 
És attól, hogy nincs tűz... hmmm... Ezt eddig én (is) nélkülöztem. De az életem ettől még jól működött. Most tudtam meg, hogy milyen is az, mikor van lángolás. És annak bizony szenvedés a folyománya. Legalábbis ennek az lett. Szóval, ha tüzet akarsz, akkor számolj a forrósággal, ami esetenként éget. 
Ha egy nyugodt békés életre vágysz (végre), akkor az, az elme által kijelölt csapás mentén vezet. Vagy-vagy. Én így gondolom. 
Ne bánd, hogy bizonytalan vagy. Hogy néha így gondolsz valamit, néha meg úgy. Ez a legalapvetőbb emberi tulajdonság. Attól vagy ilyen, hogy gondolkozol és érzel egyszerre. Egy gép mindig tudja, mit kell csinálnia. Még, ha hülyeséget művel, azt is következetesen teszi. 
De Te, és én nem vagyunk gépek. Örüljünk hát a bizonytalanságnak, mint az emberi mivoltunk isteni bizonyítékának!" 


No, mindezek után talán kezd Neked derengeni, hogy miért is akasztasz ki, feszt -amikor olyasmit kérdezel meg újra és újra ezredjére, amire próbáltam türelmesen magyarázatot adni, mégis újra nekem szegezed a kérdést -és hinni óhajtottam, hogy tényleg igazat mondasz azzal, hogy Te tudod már, átélted, csak unalomból kérdezed, vagy mit tudom én.... 



A levelem tartalmaz egy idézett levél részletet.
Az idézőjel kitéve! ;)
Köszönöm ezeket a sorokat M. József –nek,
/2012. febr. 23-án részemre írt levele./

Jelen blogbejegyzést összeraktam, és első alkalommal közzétettem: 2019.09.30 -án.