Portás

          Új munkahelyre jártam, még csupán pár napja. Beléptető kapu. Saját belépő kártyám ugye még nem volt. Érkezem munkába reggel. Portás kinyitja a kis ablakot, se nem szól, se nem moccan. Arca szigorú.

Néz. Láttam, hogy kutatja az agyában, ki lehetek. Pár hosszú másodpercig csönd. Erre én szólaltam meg:
- Be szeretnék jutni. Jó reggelt!

Mire látom, átvillan rajta a felismerés, hogy új irodista csaj vagyok, ekkor homlokráncol, de szája szélén mosoly indul:
- Miért, olyan jó lehet itt?
Elnevettem magam, és közöltem hogy erről még nem áll módomban nyilatkozni.
Apró szösszenet, de mindkettőnk napját a pozitív felé terelte. Egy jó indulás.
A nap hosszúnak tűnt, a sok új megtanulni, megjegyezni valótól zsongott a fejem.

Hazafelé indulok, örülve, hogy végre munkaidő vége.
Ugye kifelé is megállok, a portán, hiszen a beléptető kapu most kiléptető, ami ismét utamat állja.
Ugyanaz a portás. Kisablakot kinyit, rám mosolyog, arca nem szigorú, de nem szól. Egy szót sem. Én szólok:
- Most már ki szeretnék jutni.
- ÁÁÁ, kedves, nem úgy van az! Meggondoljuk, kit engedünk ki, hátha jó lenne nekünk az a társaság éjszakára! –nagyot kacsintott hozzá.
De persze nyújtotta a kártyát, ami kienged a kapun...
Kerekebb lett a munkanap.

Nagyréde, 2019.03.03.