Párbeszéd a csendes ölelésről
A nők nem azért bizonytalanabbak érzelmileg, mert tökéletlenek lennének. Ó, dehogy is. A nők hangulatváltásainak az a titka, hogy túl sokat fognak föl a világból, túl sok érzést élnek meg a környezetükből. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással. S amikor kiborulnak, amikor túl nagy bennük a káosz és az érzelmi hullámzás, elég, ha csak a válladba fúrják a fejüket, elég, ha csak átöleled őket. Te, a férfi, pusztán a jelenléteddel el tudod simítani a feszültséget.
(A. J. Christian)
Érkezett a fenti idézet egy közösségi felületen... Aki kitette, megosztotta barátai, ismerősei üzenőfalán, egy aprócska megjegyzést fűzött hozzá, mely mindössze enyiből állt /talán pontosít az érzeteken az információ: egy férfiről van szó/:
...vagy nem...
Természetesen előjött belőlem a szólhatnék... s a következőket írtam hozzá:
De, /keresztnév/, elvileg de... elvileg ennyi valóban bőven elég volna... a gondok akkor kezdődnek, amikor nem bírja a csendet a férfi, és beszél, és emlékeztet arra, amit pont inkább elfejtenék; amikor összefoglalja mindazt, amibe bele sem akarok gondolni; amikor az ölelése, a csendes ottléte helyett ölel, és magát ajnározza "ugye milyen jó, hogy itt van az én vállam; látod, mire mennél nélkülem!?" -és az egyébként is csendre, nyugalomra, önmagára és hazatalálásra vágyó nőt még észrevétlen megböki, megsérti, lelkében tovább tiporja -elvileg persze jóakarattal, szeretetből fakadóan... csupa "csak azért mondtam, hogy... " kezdetű magyarázattal; ott és akkor, ahol és amikor a magyarázkodásra szorulás régen rossz -mert mind arra utal, hogy sejtetted, drágám, mire van szükségem, mégis képtelen vagy azt adni, amit szeretnék: csak a csendes, ölelő, biztonságot adó önmagad; a megnyugvást mutató mentsvárat -helyette a leglentebbi lélek és érzelmi helyzetemben is tömjénfüstöt, hálát várnál azért, amit megadni tulajdonképpen képtelen vagy... és persze, aztán jön a felháborodás, hogy miért ér véget a kapcsolat, hiszen a férfi úgy véli (és hangoztatja is) mindent megadott a nőnek, míg a nő a másik oldalon azt érzi, hogy a legegyszerűbb és legkisebb dolgot sem kaphatta meg, és várhatta el: hogy fogd fel, hogy néha csak annyi kell, hogy magabiztosan, csendben, szelíden, de erődet háttérben érezve átölelj, és zárd ki, segíts kizárni a zajt, a nyüzsgést, a világot... a rohanó, lerohanó, lelkünkbe szaladó világot...
2012.05.11.
Előző weboldalon érkezett e sorokhoz hozzászólás, amire reagáltam is válaszul.
Úgy gondolom, ez is mutathat meg dolgokat, így ezt a plusz "párbeszédet" is ide hozom, hiszen másnem gondolatébresztőnek jó lehet:
kérdés kérdésre
(Rita, 2012.06.10 00:19)Tistelt irónő
Látom , némileg csalódtál a firfiakba Én három gyermek anyukálya vagyok
Látom bánt mikor a férfi el kezd beszélni , s ki bprurul és csak beszél
Van ugy hogy ő bennük is fel megy a punpa hidd el , akkor mindent egy máshoz vertek én tudom
Látom hogy te mindíg nagyon mész , s mindent 1 perc alatt akarsz elérin hidd el nem megy .
S Gondolod a férfi nem szeretne hozzád bujni , engedd neki hogy legyen alkalma rá hogy csndben megöleljen , hidd el nek is kell , ha nem is látszik rajta Egy meg becsült férj , nem tereget .BUJ te is hozzá néha , s néha dicsird meg , ne csak mindíg veszd meg , had lássa hogy büszke vagy rá , s éltesd benne a megvalósítás létét HA A FÉRFI nem lát , meg becsülést s némi rajongást akkor ö is meg fog vetni éltesd benne a reményt hogy ö az ki mindent meg tud csinál valósitani mindent . S utána ö lesz az ki felelemel az egekbe ,
Azt foja csinálni mit akasz , Magyarázkodni mindenki tud , a szemét nézd a férfinak s látni fogod amit mond s, hallani amit ő mond
tisztelettel RITA
Válasz
Re: kérdés kérdésre
(Lea, 2012.06.11 08:42)Kedves Rita!
Első sorban köszönöm a hozzászólásodat, és azt, hogy ezen az oldalon jártál, és olvastál valamit az írásaimból.
Azért engedd meg, hogy megkérjelek Téged, sose ítélj meg egyetlen apróságból valakit! Azért, mert pár írásomat elolvastad, kérlek, még ne állíts be engem egy örök csalódott, a férfiakat állandóan félreértő embernek!
Az írói szabadság pont abban áll, hogy nem csupán saját életünkből merítünk példát!
Bár tény, hogy leginkább a velem történt dolgokról tudok írni -ám velem történt dolog számomra az is, ha egy, a közeli környezetemben tapasztalt kapcsolati történésről úgy írhatom, bonthatom ki a véleményem, hogy magamra véve azt a leplet, saját történésként írom meg...
Sosem tudhatod, egyetlen írónál sem, hogy bármelyik írás mennyire fedi keményen a valóságot, mi, hogyan került valós történésre alapozva egy munkába, és mekkora mennyiségű a fantázia, a továbbgondolás, a mögöttes érzelmek, mögöttes lelki folyamatok keresése...
Személyes dolgokat bocsánat, de nem óhajtok egy idegennek kifejteni; ám annyit elárulok, hogy magam is anyuka vagyok, és van mögöttem tíz évnyi házasság -ami talán kellő bizonyítéka annak, hogy le tudok horgonyozni egy kapcsolatban, és nem rohanok "mindent 1 perc alatt" elintézve egyik bonyodalomból a másikba...
Írni pedig kell valamiről -s miért ne az örök rejtély, a női-férfi kapcsolat lenne az, amit újra és újra, ezer és ezer szemszögből próbálnánk meg vizsgálni!?
Kedves Rita! Kívánok Neked igazán boldog családi életet, jó egészséget!
Köszönöm, hogy olvastál!
Válasz
még egy gondolat
(Lea, 2012.06.25 23:50)Ha már ez a "párbeszéd" itt, hozzászólásban megszületett; törlés helyett (ez volt eredeti szándékom) egy pár sornyi idézetet hoznék, ismeretlen szerzőtől, ami talán magyarázatul szolgálhat arra, miért írtam én eddig annyit és úgy a szerelemről, amennyit és ahogy....
"Szerelemről beszélni, olyan mintha el szeretnéd valakinek mesélni, milyen az íze a csokoládétortának, milyen az illata a virágzó kertnek. Nem hogy nem lehet átadni annak az élményét, de két ugyanolyan megfogalmazás sem létezik. Mint ahogy az is bizonyos, hogy azt az ízt vagy illatot mindenki másképpen érzékeli. Éppen ilyen a szerelem is. Van, aki beéri kevéssel, van, aki szenvedélyes, minden percet betöltő szerelemre vágyakozik. Van, aki csak rövid ideig képes fenntartani a lángoló szerelem érzését, van, aki a szerelme halála után is éppen olyan forrón érzi, mint mikor még vele volt. Hogy milyen az igazi szerelem? Éppen ahogyan a csokoládé ízét sem lehet meghatározni, úgy a szerelem definíciója is képtelenség. Egy biztos: csak nyitott szívvel lehet meglelni ezt az élményt. Ha bezárod a szívedet és a kulcsát is eldobod, nem csupán a szerelem, de minden gyönyör és érzelem elpártol mellőled. Csak tágra nyitott szemmel és szívvel lehet teljes egészében érzékelni a világot!"
